Beyond fogfehérítés

Beyond fogfehérítés

A jó megjelenés fontos része a mosoly mögül előtűnő fehér fogsor. Az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek a különböző fogfehérítő eljárások iránt, hiszen a fehér fogak nem csupán fiatalos külsőt, de ápolt és egészséges benyomást is kölcsönöznek.

A Beyond kezeléssel az egész fehérítési folyamat kevesebb mint egy óráig tart. Az USA-ban már több mint 1 millió ember foga lett fehérebb ezen eljárásnak köszönhetően. Miután a fehérítéshez használt fény alacsony hőmérsékletű, nem károsítja a fogidegeket. A Beyond egyszeri kezelés, mely nem jár mellékhatásokkal. Általánosságban elmondható, hogy a Beyond a legbiztosabb és legjobb fogfehérítő eljárás a jelenleg a piacon találhatók között.

Beyond fogfehérítésA hidrogén-peroxid fogfehérítés céljából történt alkalmazásáról először 1884-ben készítettek felvételt. Azóta természetesen sok változás történt. 1918-ban a fogorvosok kezdték felfedezni azt, hogy a nagy intenzitású fény felgyorsíthatná a hidrogén-peroxid fehérítő hatását. A második nagy áttörés a fogfehérítés területén 1989-ben következett be, amikor a fogorvosok karbamid-peroxidot és nyomótálcákat kezdtek alkalmazni otthon is elvégezhető kezelés céljára. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a hidrogén-peroxiddal történő fogfehérítés hatásos és biztonságos. A fogorvosok társasága már évek óta alkalmazza ezt a módszert. A hidrogén-peroxid nem változtatja meg és nem roncsolja a fogak szerkezetét, egyszerűen csak fehérebbé és ragyogóbbá teszi a fogat. Az otthon végezhető fogfehérítési módszerek azonban, mivel hosszabb idejű alkalmazást kívánnak, sérthetik a fog körüli szöveteket, illetve használatuk során a fogak érzékenyekké válhatnak

A Beyond lámpa működése

Beyond fogfehérítésA Beyond Whitening Accelerator nagy intenzitású kék fénye aktiválja speciális fehérítő formulánkat, amely hidrogén-peroxidot (H2O2), 20 nanométeres szilícium dioxidot (SiO2), valamint más speciális összetevőket tartalmaz. A fél órás kezelés gyorsan oxidálja 16, vagy még annál is több fog elszíneződését, és a fogak visszakapják eredeti fehérségüket. A Beyond-kezelés után a fogak színében a Vita színskála szerinti 5-14 fokozatnyi javulás figyelhető meg. A Beyond 480-520 nanométer hullámhosszúságú fényt használ, amelyet több mint 12000, összesen egy mérföld hosszúságú üvegszál szűr meg, majd áthalad két optikai lencsén, amelyek több mint 30 rétegű bevonattal vannak ellátva, és kiszűrik az infravörös és ultraibolya fényt.

A legújabb optikai technikákat alkalmazva a Beyond alacsonyabb hőfokú fényt bocsát ki mint a hasonló készülékek, így elkerülhető a fogidegek irritációja. A harminc perce A Beyond-berendezés segítségével hatásosan fehéríthetőek a dohányzástól, kávétól, vagy teától elszíneződött fogak. Jó eredményt lehet elérni a tetraciklintől, vagy fluoridtól foltos fogak, illetve örökletességből adódó elszíneződés esetében is.

Mikor ajánljuk a Beyond Whitening-kezelés?

1) A dohányzás, kávé- vagy teafogyasztás
következtében elszíneződött fogak esetében látható a Beyond-kezelést követően a legnagyobb hatás.

2) Tetraciklin-folt
Tetraciklintől kis-, vagy közepes mértékben elszíneződött, fluoridtól, vagy más gyógyszertől foltos fogak, illetve örökletes fogelszíneződés esetében már egy kezelés után is látható az eredmény. Csak egy azon okok közül, amiért a Beyond-kezelés hatásosan szünteti meg az ilyen eredetű elszíneződéseket: a kezelés nem csak a fogat elszínező polifenolokra és más pigmentekre hat, de következtében a fogzománc is kevésbé lesz átlátszó.


3) Súlyosabb tetraciklin-folt

Abban az esetben, ha a tetraciklin- vagy más antibiotikum által okozott elszíneződés, illetve a fluorid okozta foltok súlyosabbak, két, vagy három kezelésre is szükség lehet. A kezelések között legalább két hétnek kell eltelnie. Az első kezelés után a fogak színében általában a Vita színskála szerinti legalább 4 fokozatnyi javulás figyelhető meg, de a páciens ezt a változást nem fogja drasztikusnak látni. A második kezelés után további minimum 5 fokozatnyi javulás várható, ami már teljes fehérséget jelent. Azonban az ilyen jellegű elszíneződések a páciensek 30%-nál mindössze egy kezelést igényelnek.


4) Erősen barázdált fogak
Ha a páciens fogai erősen barázdáltak, vagy rongálódtak, a fogzománcot nem ajánlatos kitenni ennek a kezelésnek.

5) Élettelen fogak
Az élettelen fogak nem fognak megfelelően reagálni a kezelésre.

6) Koronák vagy héjak
A Beyond-kezelés nem hatásos porcelán koronával vagy héjjal ellátott fogak fehérítésére.

 

A kezelés menete

Beyond fogfehérítés
Megghatározzuk a jelenlegi fogszín árnyalatát.
Beyond fogfehérítés
Behelyezzük az ajakterpeszt, és felrakjuk a védőszemüveget a páciensre.
Beyond fogfehérítés
Megszárítjuk a fogakat és a fogínyt, Majd felhelyezzük a fényre keményedő BEYOND® BlueSeal fogínyvédőt. Ezt követően felvisszük a BEYOND® II Whitening Gel-t a fog száraz felszínére.
Beyond fogfehérítés
Beállítjuk a BEYOND® Whitening Accelerator lámpafejet 90º-os szögben a beteg fogaihoz és elindítjuk az első 10 perces ciklust.
Beyond fogfehérítés
A 10 perces ciklus végén elszívjuk a fehérítő gélt, és megismételjük az előző ciklust további két alkalommal.

 
Medi Centrum Szekszárd Poliklinika | Cím: 7100 Szekszárd, Holub u. 12. Telefon: +36-74/512-222 E-mail: kleinzoltandr@gmail.com
©2009 Gyneco-Dent 2000 Kft. - Minden jog fenntartva! weboldal készítés : weboldal készítés